Akkoriban úgy gondoltam...

Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, 

hogy tudod és már nem bírod visszatartani.

Elég régen írtam már..: )

Pedig azóta annyi minden történt...a sírástól és a nevetéstől nem tudtam mondatokba foglalni, majd leírni, hogy mi is zajlik az én kis életembe.. : D

Kezdjük a kellemessel..Van/Volt egy legjobb barátom..hát persze, hogy fiú :P egy ideig nagyon be akartuk bizonyítani, hogy fiú és lány között márpedig van barátság..hát ezt még mindig így gondolom...de ez már megváltozott kettőnk között..vagyis úgy mondanám, hogy mélyült a kapcsolatunk ^^

Sokak húzzák miatta a száját meg csúnyán néznek rám/ránk..de nem túlságosan izgat elhihetitek : ) 

Talán megkomolyodik a Drága...vagy nem.. : ) a lények, hogy nagyon Szeretem  :$ :D

                                              Van egy kellemetlenebb/ szomorúbb dolog is..

Nem tudom, hogy a barátok/barátnők közötti szakítás miért van..de egy ilyen megesett velem..Még mindig híve vagyok annak, hogy név nélkül írok..de aki ismer, az tudja, hogy miről/kiről van szó.. : (

Nem értem még a mai napig sem, hogy miért kellett...meg hogy ebben ki a hibás..magamban felteszem a kérdéseket.ahogy ő mondta..de nem tudok válaszolni..jó lenne egyszer úgy felébredni, hogy ez csak egy rémálom volt..de ez valahogy nem így van.. Reménykedem abban, hogy ez egyszer majd megoldódik... 

Ennyi voltam mára. : )

PuszLove(L)